Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találkozás

 

Ann a műszak végeztével betért a kedvenc bárjába, hogy a mozgalmas napot nyugtázza egy pohár koktéllal. Már öt éve szolgált a Zedruni űrállomáson. Rajta kívül csupán tíz ember dolgozott itt, a többi lény más fajból származott.

- Jó estét Godan! –köszöntötte a pult mögött tevékenykedő csapost.

- Jó estét hadnagy! Mit parancsol? –kérdezte mosolyogva a férfi, miközben a nő leült a pultnál az egyik üres székre.

- Egy smaragd koktélt kérek!

- Máris. Vége a napnak? –kérdezte, miközben egy kristálytisztán csillogó poharat vett elő a pult alatti szekrényből.

- Igen, vége. –sóhajtott fel Ann.

- Elég nyúzottnak tűnik. –jegyezte meg.

- Köszönöm az őszinteségét. –mondta meglepődve. Nem várta ezt a megjegyzést, de tudta, hogy igaza van Godannak. Valóban nem érezte magát valami fényesen, sőt az utóbbi pár hónapban mintha a depresszió kerülgette volna. Valami hiányzott az életéből vagy talán valaki? Pillanatra elmerengett saját sorsán. A csapos meglátva a nő elszomorodását megszidta magát magában.

- Nem állt szándékomban megbántani, elnézést a faragatlanságomért. - kért bocsánatot, miközben egy lime-ot szeletelt fel.

- Semmi baj. Igaza van, valóban nyúzott vagyok. - mondta, miközben beletúrt vállig érő szőkésbarna hajába.

- Menjen haza és kényeztesse el magát. Vegyen egy langyos, illatos fürdőt és közben hallgasson valami kellemes zenét. – javasolta a hófehér bőrű, égszínkék szemű férfi, aki félig ember, félig zedruni volt.

- Tulajdonképpen én is ezt terveztem.

- Üdv. Godan! Három pohár sört kérek az ötös asztalhoz. - vágott hirtelen közbe egy férfi, aki Ann társa volt. –Csak így egyedül? Nincs kedved csatlakozni hozzánk? – kérdezte.

- Én csak megiszom az italomat, és már itt sem vagyok, de azért kösz. –mondta, majd belekortyolt az eléje tett italba.

- Rendben, akkor további jó estét! - mondta a férfi, majd otthagyva Annt visszament az asztalához, ahol egy férfi és egy nő ült.

Néhány pillanat elteltével a hadnagy mellé a másik székre leült egy idegen.

- Egy pohár fekete éjt kérek! –mondta egy időközben beugró fiúnak, aki a kérés elhangozta után autómatikusan nekilátott az ital elkészítéshez.

- Szép ez az állomás, régóta dolgozik itt? –kérdezte az alak, miközben végignézett a hadnagyon.

- Valóban szép ez az állomás és jó ideje itt dolgozom, de ha most megbocsát. –mondta Ann, majd felállt és italával együtt átült az egyetlen üres asztalhoz. Nem volt kedve senkivel sem beszélgetni, a fáradtság teljesen lebénította. Két műszakot húzott le egymás után. Csak távolról volt kedve figyelni a bárban levőket. Godan és segédje egy percet sem pihenhettek, mert néhány humanoid alak érkezett. Xedoniak voltak valamennyien. Ann nem sokat tudott róluk, csak annyit, hogy nem voltak túlzottan barátságosak és fajukban egy nőegyed sem volt megtalálható, mivel ők egészen máshogy szaporodtak, mint az emberek. Harcban azonban kitartóak és szinte verhetetlenek voltak, mivel fejlettebb technikájuk volt. Azután, ahogy tovább nézelődött egy páron akadt meg a szeme, melyekből sugárzott a szerelem és a boldogság. Egymás kezét fogták az asztalon és beszélgettek.

Egy női sikoly törte meg a zsongást. Pillanatnyi csend támadt a bárban. A hadnagy a hang irányába nézett és meglátott egy magas, vékony, fekete hajú nőt, aki a TRIX asztalnál ugrándozott örömében. A körülötte álló alakok mosolyogva gratuláltak nyereményéhez. Ellenfelét a méreg fojtogatta. Gyilkos tekintetével szinte ölni tudott volna. Ismeretlen nyelven morgott valamit, majd otthagyva őket barátjával együtt kiment a bárból. Ann belekortyolt italába, majd szórakozattan mutatóujját többször körbevezette a pohár száján. Elképzelte, ahogy a kádban fekszik, és testét körülöleli a kellemesen meleg, levendulaillatú víz. Néhány pillanat elteltével úgy érezte, mintha valaki figyelné. Lassan körülnézett, tekintete átsuhant a báron, majd néhány asztallal arrébb egy zöld szempárba gabalyodott. A szempárból szinte sugárzott a kedvesség és még valami más is, melytől szíve hevesebben kezdett dobogni. A hadnagy gyorsan elkapta róla tekintetét, nem akarta bámulni. Már régen nem találkozott olyan férfival, aki ilyen mély benyomást tett rá minden ismeretség nélkül. Gyorsan belekortyolt poharába. Ismerősnek tűnt neki, de akár mennyire is gondolkodott, nem emlékezett rá, hogy valaha is találkozott volna vele. Erősen küzdött az ellen, hogy ismét a férfi szemébe nézzen, de nem bírta sokáig. Szomjazta tekintetét, melynek látványával nem bírt betelni. Ann akaratlanul elmosolyodott, melyet a férfi viszonzott. Néhány kép villant a hadnagy agyába, melyet fantáziájának vélt. Kínosan érezte magát, ezért gyorsan kiitta poharát, felállt és kiment a bárból. Néhány pillanat múlva, mikor a folyosón ment, úgy érezte, mintha követné valaki, de, mikor hátranézett, nem látott senkit. Kabinjába érve ágyába dőlt és a plafont bámulta. Elmerengett az imént történteken. A férfit, aki nem ember volt, hanem Preloni, vonzónak találta. Nem sok minden különböztette meg az emberi fajtól, csupán hegyes fülei és természetellenes smaragdzöld szemei, melyek olyanok voltak, mint két ékkő.

- Computer! Kérlek játssz valami zenét! –mondta, majd néhány pillanat múlva a szobát kellemes zene töltötte meg. Ann behunyta szemeit és lazított. Áldás volt számára ez a testhelyzet, mivel szinte minden porcikája sajgott a fájdalomtól. A dallam elvarázsolta és máris egészen máshol járt. Egy hangulatos kis bárban, ahol egy jazz együttes játszott a sarokban kialakított emelvényen. Csak néhányan voltak, azok is az asztaloknál ültek, és az énekesnőt figyelték. Képzeletében a zöld szemű férfival táncolt. Mélyen egymás szemébe néztek, mintha valamit ki akartak volna olvasni a másik gondolataiból. Azután egészen máshol voltak. Egy szobában, kettesben, ahol nagy hévvel egymásnak estek.

Ann felült, megrázta a fejét és megdörzsölte arcát, hogy visszatérítse magát a jelenbe. Felállt és a fürdőszobába indult, hogy elkészítse a fürdővizet, de mikor a mosdó ajtajához ért egy pittyenés hallatszott. Nem volt kedve vendéget fogadni, ahhoz túl fáradt és nyűgös volt. Erőt vett magán és az ajtóhoz ment, melyet egy gombnyomással kinyitott. Mikor meglátta ki áll az ajtó mögött köpni nyelni nem tudott. Megrökönyödve nézett a zöld szemű idegenre, mintha egy szellemet látna. Néhány percig így álltak, majd a férfi törte meg a csendet.

- Szia Jarina!

A nő agyában ismét képek villantak fel, de most már összeálltak egy teljes egésszé. Lassan eljutott tudatáig, hogy amiket fantáziájának vélt, az az előző életéből feltörő képek sokasága. Emlékezett mindenre, az előző életében vele együtt átélt pillanatokra, melyek felejthetetlenek voltak.

- Tayrun! - nyögte ki nagy nehezen meglepődöttségében.

- Beljebb mehetnék? –kérdezte a sápadozó nőt, aki csak bólintással tudott jelezni, mert nem jöttek szavak a szájára.

- Jól vagy? –kérdezte aggódva a belépő férfi.

- Hát… azt nem mondhatnám. –hebegte Ann.

- Amikor a bárban megláttalak én is így éreztem. Már hosszú évtizedek óta kerestelek, és most itt vagy. Bár máshogy nézel ki, de így is gyönyörű. El sem tudod képzelni, milyen boldog vagyok, hogy végre rád találtam. - mondta Tayrun, majd megölelte a hadnagyot. A férfi arra számított, hogyha majd valaha is találkoznak, egymás karjába fognak omolni, de nem ez történt.

- Ne haragudj, de nekem ez egy kicsit sok. –tolta el magától a nő.

- Én azt hittem örülni fogsz, ha meglátsz. –lepődött meg Tayrun.

-Örülök is, de olyan furcsa ez az egész. Miért emlékszem az előző életemre? És honnan tudtad, hogy ez az én szobám? –buktak ki belőle a kérdések.

- Mindent elmondok neked, de előbb kaphatnék egy csésze teát? Kérdezte mosolyogva.

Ann az italmatához ment és néhány gombnyomás után két csésze teával a kezében a kanapéhoz ment és a férfinak nyújtotta az egyiket.

- Köszönöm. Ez most jól fog esni, azt hiszem. Nagyon szép a kabinod, egészen otthonos.

- Ugye nem azért jöttél, hogy a szobámról beszélgess velem! –förmedt rá a hadnagy.

- Elnézést! –mondta némi csalódottsággal a hangjában, miközben leültek

- Ma érkeztem erre az űrállomásra és gondoltam bemegyek és megiszom egy italt a bárban. Aztán megláttalak téged, ahogy ott ülsz magányosan. Mikor tekintetünk találkozott, felismertelek. Nyugalom és harmónia árasztotta el a lelkemet, melyből tudtam, hogy megtaláltalak. Küldtem néhány mentális üzenetet, néhány emléket, melyet közösen éltünk át. Azután hirtelen felálltál és kimentél.

- Az te voltál? Én azt hittem, hogy… mindegy, nem lényeges, folytasd!

- Követtelek egészen idáig, egy kicsit vártam és most itt vagyok. –mesélte, miközben belekortyolt teájába.

- Még mindig ugyan úgy nézel ki, mint akkor, talán a hajad egy kicsit őszebb lett. –mondta a nő, miközben az ellenállhatatlan zöld szempárba meredt, majd elkapva tekintetét felállt és az ablakhoz ment. Az ablakon túl a sötét és hatalmas űr volt, melyben megannyi fényes pont ragyogott, elkápráztatva Annt, aki soha sem tudott betelni a látvánnyal. -Még mindig nem fogom fel, hogy mi történik velem. Csalódottnak tűnsz. Gondolom másmilyen fogadtatásra számítottál. –fordult meg.

- Nos, igen. –vallotta be a férfi.

- Kérlek nézd el nekem, de teljesen össze vagyok zavarodva. Hirtelen felbukkan egy férfi az előző életemből, remélem nem vártad el, hogy egyből a nyakadba ugrok majd?

Tayrun felállt és visszavitte a teáscsészét az autómatához.

- Harminc hosszú éve kereslek, már majdnem feladtam, és most itt vagy. Azután, ahogyan elveszítettelek téged, nekem öröm, hogy újra láthatlak. Boldog vagyok, de gondolom te már nem úgy érzel irántam, mint akkor.

- Milyen érzés, hogy nem az vagyok, aki akkor voltam?

- Nagyon rossz. Miután téged megöltek a Kedrunok, teljesen összeomoltam. Nem akartam elhinni, hogy te már nem vagy többé. Csodálatos negyvenhét évet töltöttünk együtt. Tudod te milyen érzés, ha túléled a szerelmed halálát? Minden nap, mikor felkelsz, őt keresed, de aztán rájössz, hogy nincs többé. –mondta szomorúan, miközben szeme előtt ismét leperegtek a borzalmas események.

Ann szíve sajgott a fájdalomtól és könnyei is kicsordultak, ahogy látta a mentális képeket agyában.

- Hagyd abba! Nem bírom tovább! –fakadt ki a nő, miközben fejéhez kapott, mert annyira belefájdult, akárha agymosáson ment volna keresztül.

- Nem akartam fájdalmat okozni, bocsáss meg! –ijedt meg Tayrun, aki akaratlanul is továbbította a képeket. Nem mert a nőhöz érni, mert nem tudta mi lenne ebben a helyzetben a helyes.

 -Azt hiszem, most jobb lesz, ha elmegyek. Talán jobb lett volna, ha az ajtódon kívül maradok. –mondta, majd elindult az ajtó felé.

- Ne! Ne menj! –nyöszörögte Ann. Most már emlékszem mindenre. Ez olyan furcsa, mármint, hogy tudom, mi történt előző életemben. Nem hittem, hogy valaha is történni fog velem ilyesmi.

- És mi mindenre emlékszel? – kérdezte visszafordulva. Kisfiús tekintetét meglátva a hadnagy megsajnálta.

- Emlékszem, hogyan találkoztunk, az első randevúra, az együtt töltött csodálatos napokra a tenger partján. –emlékezett vissza, miközben a férfihoz ment és megfogta kezeit. Mélyen egymás szemeibe néztek. Ann ellenállhatatlanul vágyott arra, hogy érezze Tayrun ajkait a sajátján. Arcuk közeledett egymáshoz. Tudat alatt mindig vágyott egy férfira, aki egyszer eljön érte, hogy magával vigye erről az állomásról. Most úgy érezte beteljesült az álma. A csók édes volt, melybe teljesen beleborzongott. Még soha sem érzett ilyet mostani életében idáig. A férfi csókja elfeledtette vele a nap nehéz pillanatait. Felszabadította lelkét, melyre ólomköpenyként nehezedett a délelőtt folyamán történt események sokasága.

- Végre megtaláltalak. –ölelte át Tayrun Annt. Mindkettőjüket a nyugalom és a boldogság járta át, hogy ismét egymásra találtak.

 

 

                                                                                                 2005. szeptember

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.