Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csipetnyi Alzheimer

 

 

Egy idős fekete férfi ült a kanapén és éppen rágyújtani készült pipájára, mikor unokája betoppant a nappaliba. Tíz éves forma lehetett.

-Nagypapa! Mesélnél az életedről? –kérdezte, miközben leült egy földön heverő párnára.

-Ha nagyon kíváncsi vagy rá mesélek. –tette le az asztalra olvasószemüvegét. –Az én életem kalandos és veszélyes volt, nem ám úgy mint a mostani fiataloké, akik háborút csak filmeken láttak, meg kényelmesen elheverésznek, miközben játszanak azzal a péjsztésünnel…

-Jaj papa! Pléjsztésönnek hívják.

-Édesmindegy hogy ejtik, a lényeg, hogy teljesen ellustulnak tőle. Nemhogy inkább fociznának vagy …

-Papa! Mesélj az életedről! –szólt rá a fiú.

-Jól van, de türelmetlen valaki. Az életemről akarsz hallani? Rendben, de nem lesz tündérmese. Mikor még hasonló korban voltam, mind te …- repült vissza gondolataiban az idős férfi – én bizony dolgoztam. Egy banánültetvényesnél kellett napi hat órát munkával tölteni. Felmásztam a pálmákra és nekem kellett leszüretelnem a már érőfélben lévő gyümölcsöket. Nem sokat kaptam munkámért, de a családnak szüksége volt rá. Anyám, aki a te dédnagymamád boldog volt, mikor épségben hazaértem. Bettina nénéd még csak öt éves volt és betegeskedett. Láz kínozta, malária. Anyám teljesen lesoványodott a sok aggódás miatt. Alig evett. Aztán ő is beteg lett, így nekem kellett gondoskodni róluk, de szerencsére mindig volt segítség. A faluba érkezett egy doktor. Amerikai volt. Nagyon közvetlen és barátságos ember. Mindenkit megnézett, aki beteg volt és beoltotta őket. Örültem hogy több napos szenvedés után végre jobban lesznek a szeretteim. Nyugodtan hajtottam álomra a fejem, mert ez a kedves doktor megmentette őket. Ám még akkor éjszaka ki kellett mennem, sürgős dolgom volt.

-Milyen sürgős dolgod? - értetlenkedett a fiú.

-Hát, amikor az embert szólítja a természet. Nos szóval ki kellett mennem. Amikor végeztem, hallottam, hogy az ideiglenesen felállított sátorból hangok szűrődnek ki. Az olajlámpa fénye a vászonra rajzolta az árnyakat és láttam. Borzalmas volt. A doktor az asszisztensével beszélgetett, de szinte kiabált, aztán hihetetlen dolog történt a szemem láttára. Az a kedves orvos, akit én ismertem teljesen megváltozott. Nekirontott a férfinak, aki nem lehetett több harmincnál és szétmarcangolta. A szívem a torkomban dobogott, ahogy néhány méterrel előttem a fehér vászont vérpacák tarkították. Még a csontok roppanását is hallottam, akár csak a szerencsétlen ordítását. Rohantam, ahogy tudtam, már bent voltam a házunkban és láttam, hogy a húgom és anyám felkeltek. De olyan furcsán néztek ki…

-Rodney. Gyere, indulnunk kell, különben lekéssük a vonatot. –toppant be az ajtón egy fiatalosan csinos nő. -  Szia apa! Ne haragudj, de rohanunk. Peter már vár minket a reptéren. Vigyázz magadra! És persze anyára is.

-Tudsz róla, hogy szédítően dögös vagy? Inkább neked kell vigyáznod!

Elbúcsúztak, majd mikor végre a ház elcsendesedett megnyomott egy gombot, mely zölden felfénylett. A tv képernyője előtt ült, kezében a kontrollerrel.

-Hogy én hogy imádom ezt a játékot. –mondta és bárhová menekült mindenütt ott voltak…A ZOMBIK.

 

 

                                                                                 2009. január 7.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.